Kétségbeesett keresgélés

Amikor az ember már bőven felnőtt korában érzi azt az érzést, amikor kamaszként mondjuk a középiskola valamelyik osztályában egy butaság vagy egy rossz lépés következtében bajba került és nem igazán találta a kiutat és megoldást, azt nem csak egyszerűen ijesztő helyzetet produkál, hanem bizony kilátástalanságot és tanácstalanságot szül. Én is kerültem már ilyen helyzetbe, és … Olvass tovább

Fiam legújabb hóbortja

Az embernek ha gyereke születik teljesen megváltozik az élete – szokták volt mondani – és hát erre az ember lánya csak mosolyog és úgy gondolja, hogy persze, még mit nem, azért biztosan nem okoz egy emberben akkora változást a szülővé válás mint mondják. Az igazság azonban az, hogy ha lehet, még nagyobb változást okoz, és … Olvass tovább

Gyönyörű ajándék ötlet

A nagymamám számomra az egyik legfontosabb ember a földön. Nagyon sokat vigyázott rám amikor gyerek voltam, és hihetetlen sok időt töltöttünk együtt a Balatonon minden nyáron, amikor nekem ugye szünet volt, a szüleimnek azonban dolgozniuk kellett, hiszen nem kaptak elég szabadságot, és keményen dolgoztak, hogy a házunk és a mindennapi betevő falat meglegyen számunkra. Nehéz … Olvass tovább

Ha tényleg profikra van szükséged

Egy szolgáltatási piacon mindig szintek vannak az elérhető szolgáltatások minőségében, ez így volt eddig is és eztán is így lesz, hiszen az árfekvés, a különböző felhasználói szintek és azok igényei, valamint a szolgáltatás paraméterei mind-mind meghatározzák az árat és minőséget egyaránt. Persze az ember könnyebb helyzetben van, hogy ha amatőr vagy nem teljesen profi szintet … Olvass tovább

A férjem legnagyobb segítségére

Az ember, ha gyereke van, nagyon sokszor előfordul, hogy hiába minden óvintézkedés, hiába próbál maximálisan odafigyelni arra, hogy ne történjen semmi baj, és ne legyen probléma, mégis csak megeshet, hogy egy óvatlan pillanatban mondjuk a céges telefonja bánja a gyerek érdeklődését. Mert hogy nem is olyan régen a férjem céges telefonjával pont ez történt. Persze … Olvass tovább

Gyors segítség jó áron

Én nemrég kezdtem el dolgozni egy nagyvállalatnál, ahol persze már kezdetekkor hatalmas terhelésnek voltam kitéve, de hát mondjuk erre fel is voltam készülve, mert nagyon jó karrierlehetőséget ajánlanak, jó fizetéssel, folyamatos oktatási lehetőségek igénybevételével, plusz juttatásokkal, egyszóval egy jó lehetőség kapujában állok, de meg is kell tudnom ugrani a feladatokat és megtartani a helyemet, bebizonyítva, … Olvass tovább

Kellett egy weboldal, amit mi is tudunk szerkeszteni

Most, hogy itt a sokadik hullám még jó, hogy korábban gondoskodtunk arról, hogy online is jelen legyünk. Bele se merek gondolni, hogyan vészelnénk át újabb bezárást nulla forgalommal. De nem is kell, mert pont az ilyen esetek miatt már év elején kitaláltam ,hogy kell nekünk egy olyan weboldal, amiről meg lehet rendelni a termékeinket. Egy … Olvass tovább

A férjem legnagyobb segítségére

Az embernek ha van egy testvére számtalanszor megkeseríti az életét, rengeteg csínytevéssel, bosszúsággal ajándékozza meg, de hihetetlen szeretettel és kötődéssel is. Később aztán sokszor átveszi ezt a szerepet a család férfi tagja, a férje. Az enyém legalábbis így tett. Nagyon szeretem őt, és el sem tudom képzelni az életemet nélküle, de néha az őrületbe kerget. … Olvass tovább

Kárpitozás saját elképzelések szerint profikkal

Ha az ember olyan autót akar, ami teljesen az elképzelésének megfelelő van az úgy, hogy csak kompromisszumokkal tudja megvenni. Vagy motorikusan nincs abban az állapotban, hogy az ember nyugodtan vegye meg, vagy a belső állapota nem éppen az amiről álmodunk. De még mindig a belső az, amin ma már egész jó áron lehet változtatni. Kevés … Olvass tovább

Vállalatom sikere

Az ember, ha belefog valamibe, mondjuk egy cég kialakításába és folyamatos vezetésébe, működtetésébe, akkor az az álma, a legnagyobb vágya, hogy az sikeres lesz és folyamatos növekedést mutatva, jó vállalati légkörben, egyre több munkahely teremtéssel tud működni a piacon. Mindenkinek ez a nagy vágya, hogy sikerre vigye azt, amit elkezdett, amibe belefogott, és minden akadályon … Olvass tovább